2013. június 6., csütörtök

Szégyen de azért dicsőség

Hát én nem tudom, hogy beszámoljak-e itt arról, miféle zabálásokat rendezek mostanában nagy unalmamban. Tegnap is lazán rákentem az egészet a stressz rovására (mai angol nyelvvizsga, sok vizsga stb). De hát nem lehet mindig burkolózni vele.

 Úristen még mindig remegek, annyira el van fáradva a karom, mint még soha. Ma reggel 7:45től 9:10ig konditerembe voltunk és az edzőm kikészített. Olyan gyakorlatokat csináltunk 2 kilós súlyzókkal, amiket az olimpián a nagymenő súlyemelő bajnokok. Nagyon elfáradtam, a karjaim (tricepszre és bicepszre erősítettünk elsősorban, mert elég punnyadt a karom) és a fenekemre valamint a felső combomra. Egy élmény volt. Már régen fáradtam el ilyen kellemesen és az az érzés, amikor szenvedsz, mert a saját korlátaidat feszegeted, minden izmod lüktet és éget, remegsz, de tartod. Leírhatatlanul jó érzés. Sajnos hasra ma nem erősítettünk, majd legközelebb. (ezért csináltam 1 órája 130 felülést) Jövő héten csütörtökön is kb 1,5 óra kondi. A futást ma ki kellett hagynom, mert az erősítés közepette az én vacak, műtött térdem bemondta az unalmast és megint bedagadt trutyival. Egész este jegeltem, remélem holnap hagy már végre futni.

És ma este is összezabáltam minden szart, ami a kezem közé akadt, amint egyedül maradtam itthon. Miért van ez, hogy bekattan valami, amint egyedül maradok? Akkor valahogy nem gondolkodom csak ZABÁLOK. A szó legszorosabb értelmében. És utána kihányom egy részét... Igen, megint megtörtént. Miután befejeztem a zabát sírva fakadtam és megadtam magam. Megint a gyenge, gyáva énem győzött, de alig várom a jövő hetet. Amikor elkezdhetem az amerikai narancs diétát, nagyon kemény lesz, nem ehetek mellette tényleg mást, nem is fogok, jó bünti lesz ez a testemnek, de megérdemli. Igazából nem is tudom, ki tehet róla... Szerintem megint csak Anya. Túl sok kaja van itthon. Alig várom, hogy elköltözzek és csak a nagyon alap élelmiszereket kelljen megvennem és senkit ne érdekeljen, hogy mit eszek össze. De addig, amíg az öcsém akármennyit ehet csokiból, torából, fagyiból etc addig nem vagyok biztonságban.
Ja és ez az egész cirkusz azért van, mert múlt héten Magyarországon egyszer valaki léket ütött az akaraterőmön és azóta is visszaszoktam a kajára, mint a drogfüggő a drogokra. Akárhányszor kimozdulok itthonról (nyaralás, hosszú hétvége) mindig rám jön az ehetnék. Ezentúl nem mehetek ki otthonról.

Holnap nincsen normális tanítás, mert a szombati parádéra készül mindenki lázasan. Egy élmény lesz szombaton kőművesként végig vonulni a városon. Ma mondta az ofőm, hogy a lányok egységesen hot panst vegyenek fel a hülye egyen mellényünkhöz. Utálom a rövidnadrágokat, illetve nem utálom, mert vannak szép darabok, de nem az én sonkáimon. Inkább Laura piszkafa lábain és pici popsiján mutatna jól, amit Alex biztos meg is fog bámulni. Hú egyre személyesebb lesz ez a  blog. (:D) Ma nagyon kiakadtam erre a két idiótára. Laura az egyik legjobb barátnőm, Alex pedig a srác, akiért bármit megtennék. Laura tudja ezt, de ennek ellenére flörtöl vele és smárolnak, ha éppen a közös számukat "próbálják". Amikor ezt megtudtam annyira padlóra kerültem, hogy tényleg kifosztottam a fél hűtőt. Mások egyszerűen nem tudnak enni, ha szerelmi bánatuk van, de én mit csinálok?! Eszek.

Na jó én el is bucsozom, különben tényleg megint elkezdek sírni és ahhoz nincsen sok kedvem.

Oké ezt még muszáj.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése