Christian Grey és egyéb szenvedélyek

Hú hát imádom ezt a blogbejegyzést előre is!
Annak ellenére, hogy szerintem egy büdös dekát sem fogytam, egész jó kedvem van. Megint itthon lazsálok, olyan jó, hogy néha el lehet feledkezni a kötelességekről és a suliról és csak a hobbimra és egyéb kellemes dologra koncentrálni. Mint például az olvasás.
2 nap alatt kiolvastam a Fifity shades of Grey-t és a Fifty shades darker-t, most akarom átrágni magam a Fifty shades of Freed-en és borzalmasan utálom ezt írni, de kezd uncsi lenni. Vagyis nem úgy, olyan értelemben, hanem, mert már EGYÉRTELMŰ, hogy Twilight fanfictionnek készült.
Christian Grey akar azonosulni Edward Cullennel, aki a vámpír, akitől távol kellENE tartania magát Bella Swannak (ebben az esetben Anastasia Steele), mert Christian/Edward veszélyes. Aztán ott van José (Jacob) Még olyan latinós beütésük is van. És most ez a Jack, a közös ellenség, meg a második könyvben Leila?! Kicsit csalódott vagyok, de egyben kicsit mulatságos is a történet. Ugyanis, mikor a Twilightot olvastam (óriási őrült voltam) akkor még kis lány voltam és reménytelenül romantikus, most, hogy nagyobb vagyok, majdnem felnőtt, megjelenik ez a trilógia, ami tele van erotikus, érzéki résszel és tiltott szerelemmel, fülledt az erotikáról és érzem, hogy felnőttem. Kicsit rémisztő, de jó érzés.
Na rizsát tegyük félre...
Minden este lefekvéskor egy saját bejáratú Chritian Grey-ről álmodozom. Az elején azt hittem, hogy beteg vagyok, hogy olyan dolgoknak akarnám kitenni magam, mint Anastasia Steele, de most, már ismerve a romantikus árnyalatát Christian-nak, csak azt tudom mondani, hogy AKAROM. Remélem a világban ott rohangál éppen egy Emilynek való férfi, aki egyszer az én szívemet is elrabolja és úgy fogok érte epekedni, mint Ana. Bár jelenleg elég kétségbeejtő ez az egész "Emily és a férfiak" téma, de remélem idővel jobb lesz a helyzet.
Ami a fogyókúrát érinti... Hát ma reggelre palacsintát reggeliztem, kétlem, hogy nyárig le tudnék fogyni. De akarom! Persze, hogy akarom, de semmi motivációm és kitartásom. A telem a koplalással ment el, depresszióval és most, hogy itt a gyönyörű tavasz boldog vagyok és ha Emily boldog, akkor eszik. Sajnos.
De meglátom, mit tehetek. Valószínűleg nézelődök a neten pár tuti fogyókúra receptet és edzéstervet keresve.
Majd jelentkezem.
Laters babies.

Hát helló újra.

Hahahaha olyan vicces vagyok. Minduntalan elhatározom, hogy 'na most lefogyok' 'na most akkor is megcsinálom' de sosem megy... Vagyis eddig még nem ment. Gondolom ez után sem fog.
Most itt terpeszkedem a 63 kilós seggemmel és várom a csodát, mint egy jól lakott óvodás. Szuper!
Na már most nekem ebből elegem van. (Ismételten.) És most TÉNYLEG teszek ellene!
A kis célom: 3 kg 2,5 hét alatt. Menni fog? Naná.
Ezt most komolyan fogom venni.
Amúgy rájöttem, hogy nekem még többet kellene mozognom. Még ennél is többet. Heti kétszer hip hop-ra járok, a többi 3 hétköznapon futok fél órát és erősítek a karomra és a hasamra és hétvégén meg, ami jön. Bicikli, konditerem, ami éppen jól esik. Csak hát mostanság szeretek lustulni és nassolni. Ezért is szedtem fel egyik napról a másikra 4 kilót.
Szóval a kitartásomat kellene erősítenem valahogyan.

Egyébként most a tevékeny és kreatív korszakomat élem, valószínűleg ki lesznek állítva a képeim a suli aulába, mert az igazgatónak tetszettek a városról készült (más perspektívából készített) fotóim. Anyu is végre örült valaminek és nem csak a bosszúság jár végre velem.
Éppen azon gondolkodtam egyik nap, hogy hol dolgozzak a nyáron... A pékségben több pénzért vagy a fotóstúdióban gyakorlat szerzésért? Ezen töprengem napok óta, hogy melyik éri meg jobban. Mert ha a pénzt és a pékséget választom akkor letehetem a jogsit az ősszel vagy ha a fotóstúdiót választom, akkor tapasztalatot és gyakorlatot szerzek az álom munkámban, talán hasznát is vehetném, de honnan tudjam már most 17 évesen, hogy én fotózni fogok 20 év múlva is?

Na mindegy is, azt hiszem még van időm eldönteni. De ha döntöttem, biztosan le fogom ide írni. És majd az angol nyelvvizsgám eredményét is, ugyanis végre leteszem a középfokot. Már most pikk-pakk felkészültem rá, pedig csak júniusban lesz, de már most, áprilisban iszonyatosan izgulok. A felsőfokra még gyúrnom kell, de érettségi után egy évet kint leszek New Yorkban, úgyhogy gondolom utána meg tudom csinálni. (vagy mégsem) Ha az angollal is annyira kitartó leszek, mint a fogyókúráimmal, akkor sokra nem viszem és a másik álmom is szertefoszlik.

Igen, lassan be kell látnom, hogy egy rakás csődtömeg vagyok, aki csak ül és várja a csodát. (mintha léteznének) És ezek a skizofrén zárójeles megjegyzéseim... Oké, inkább folytatom a péntek esti semmit-tevésemet, mert már én a saját magam agyára megyek.