Pááááfff

Azon emberek közé tartozom, akiket érdekel a súlyuk, érdekel, hogy hogyan néz ki még akkor is ha tudom, hogy ocsmányan. Minden áldott reggel sírva tudnék fakadni, mert borzalmasan ronda vagyok. A testemről meg ne is beszéljünk.
A hétvégén egész jól bírtam a strapát, beadtam a jó öreg 'rosszul vagyok' dumát, ma is így úsztam meg a tesit, azonban van egy aprócska probléma. Addig addig mondtam amíg tényleg szarul vagyok. Vagyis a gyomrom iszonyatosan fáj. Pedig Anya belém tömött délután rengeteg háztartási kekszet és ropit, mert azt olvasta a neten, hogy használ a gyomor fájás ellen. Azonkívül most ittam megy egy ibrik kamillateát, ami tele volt mézzel. Fúj. Kalóriabomba lvl 9999.
Holnapra nagy terveim vannak. Fast, fast, fast, fast. Ez éltetett múlt héten. Egész lightos napom lesz, hat órával, egy angol dolgozattal, de megcsinálom. Sőt! Szerdán is megcsinálom. Jövő hétfőn matekból kell prezentációt csinálnom, nem akarok úgy kiállni az osztály elé, mint egy hízó disznó levágás előtt két órával.
Mivel ma nem éreztem magam fényesen nem is tudtam edzeni. Se futni, se egyéb gyakorlatokat végezni. Csak húsz darab felülést. Ennyi. Szomorú, holnap bepótolom. Rágondolva a holnapra kellemes borzongás fog el. Valaki üssön már fejbe. Ez nem normális, hogy várok egy fastot. Igaz, hogy nem lesz nagy eresztés, csak két nap, de kezdésnek tökéletes lesz. Bárcsak lenne valaki, aki azt mondaná nekem, hogy "megcsinálod, tudom, hogy menni fog, ne add fel". De egyedül vagyok vele. Teljesen.

Ha valaki biztatna, könnyebb lenne minden. De senkinek nem beszélhetek róla. Csak a fejemben látom magam , csak magamra vagyok utalva. Senkit sem ismerek, akinek hasonló problémái lennének, még csak egyetlen egy virtuális ismeretségem sincsen, akivel tudnék róla beszélni. Pedig szeretném. Szeretném, ha valakinek elmondhatnám, mennyit ettem, mit miért tettem. Szeretném, ha valaki azt mondja, hogy képes vagyok rá és meg tudom csinálni. Senki sem hisz bennem. Ezért is kell bizonyítanom. 

Kívánjatok szerencsét. 

Thinspo 

I'm a piece of shit

Nem is tudom, hogy mondjam. Ezen fogok depressziózni amíg élek. Február 22-én Emily örökre elbukott. Ebédeltem, desszertet is ettem és 3 palacsintát is. Kihagyhattam volna! Senkit nem érdekelt volna! Miért tettem meg?! Hányok magamtól.
Már rossz volt éhezni, de ha nm korog a gyomrom hiányérzetem van. Tiszta rossz ez így. Nos anyuék holnap nem lesznek itthon, akkor ledolgozok mindent. Ma este is dolgozom az ügyön, de kétlem, hogy ma akármire is képes vagyok. A korcsolyából sem lett semmi... Pedig beleéltem magam. Na mindegy, ez az én formám.
Ma pont azon beszélgettünk anyuval, mik tesznek boldoggá az életben. Anya azt mondta, hogy a család és a szeretet. Én azt, hogy a kaja. Kinevetett. Pedig nem vicces.
Szarakodik a laptopom. Nem vág témába, ez ilyen radnom hülyeség, de le kellett írnom, mert nagyon idegesít. Ha gépelek és közben zenét hallgatok, be-bevillannak néha ilyen diszkó effektek. Bosszantó.
Nincsen kedvem oldalakat írni, csalódott vagyok és elkeseredett, inkább megnézek még egy rakat thinspot és dolgozom a sikeren, miközben a jövő heti fastomról ábrándozom.

Lelkiismeretfurdalás

Nem tudom, hogy ma is sikeres voltam avagy sem. Fél nyolckor reggeliztem, 1,8 % -os tejet felhígítottam vízzel, inkább csak vizet ettem és szórtam bele gabonapelyhet. Egész nap el akartam volna lenni vele, de csütörtökönként hosszú napos vagyok és délelőtt ettem egy almát, és olyan negyed egy felé pedig a barátaimmal mentünk ebédelni, hogy a délutáni óráinkat túléljük. Pommest ettem!!! Pommest!!!!!! Hogyan lehetek ekkora barom?! Olyan szarul voltam utána, egy hajszál választott el attól, hogy kihányjam azt a hülye sült krumplit. Tudom ezt még fokozni, higgyétek el.  Hazajöttem olyan négy óra felé és minden vágyam volt hányni, mire szembesültem vele, hogy anyukám ma előbb jött haza a suliból, mert délután behívták valami állásinterjúra. Azt hittem hülyét kapok, olyan szerencsétlennek érzem magam. Persze, hogy megkérdezte, mit kérek enni és hogy holnapra mit főzzön, persze, hogy szekált azzal, hogy egyek, persze, hogy nem ment el, hogy legalább ledolgozzam a hülye sült krumplit valami tornával. Leültetett enni maga mellé, nekem meg a zsírosabbik tejből kellett töltenem és kétszer kellett gabonapelyhet önteni. Erőlködtem, hogy ne öklendezzek, annyira csalódott voltam. Talán ma még van esélyem pár felülést és guggolást csinálni, ha magamra zárom a fürdőszoba ajtaját. De kétségtelen kudarccal zárom ezt a napot. És a holnapot is azzal fogom, mert anya reggel otthon lesz, délben otthon lesz és este apa is hazajön és a hétvége is közeleg. Mi a francot találjak ki hétvégére?
Jövő hétre két napos fastot terveztem. Mondjuk keddre és szerdára. Az nem lesz húzós és a lebukásveszély is egyenlő a 0-val, úgyhogy megkockáztatom. A hétvégét pedig valahogy túlélem. Megkérem apukámat, hogy jöjjön velem futni, mert megnőtt a hasa és már indokom is van, hogy miért megyek futni. Egyébként holnap délutánra korcsolya van betervezve a többiekkel, ha jól meghúzom, akkor talán égethetek pár kalóriát.
És a hétvégén is mértékkel fogok enni vagy érvénybe léptetem a "B" tervemet. Hashajtó. Maximum azt mondom, hogy vírusos vagyok. Az lenne a legjobb.

Napi thinspo következik:

azok a lábak *.* kérem azonnal!

az a has. Meg fogja érni mindezért.

Attention: Binge veszély

Na itt is volnék. Ma ebédnél borzalmasan nagy volt a kísértés, hogy bezabáljak. De úgy istenesen. Tegnap este egy elég műsértődéssel skippeltem a vacsorát és csak egy almát ettem fél hét körül. Ennyi. Kibírtam. Iszonyat büszke vagyok magamra. Eddig.(!!)
Anya tegnap este megfőzte mára az ebédet. Tudni illik anyukámról, hogy imád főzni, nála ez már szenvedély és az evés is, de olyan nádszál vékony, mint egy szupermodell. És tegnap este is, ahogy minden este, nekiállt alkotni egy új receptet, amit nem nevezett el, de ha nem lennék "diétán" biztos imádnám. Leírjam a receptet? Na mindegy, leírom. Szóval hozzávalók: párolt mediterrán zöldségkeverék, darált hús, tejföl, sajt, só, bors. És mindezt bedobni egy tepsibe és megsütni. Kész is. Nos ma hulla éhesen hazajöttem a suliból és már út közben is azon agyaltam, mit fogok falatozni, mikor hazaérek. Kivételesen öcsém is otthon volt és megvárt az ebéddel. Gyűlölöm, ha mások előtt kell ennem. Nem tehetek róla, ez nekem nagyon nagy problémát okoz. Aztán szedtem magamnak a csodaebédből és kiválogattam a zöldségeket és szétválasztottam a hústól, majd csak a zöldséget ettem meg, a hús pedig a WC-n át távozott a közelemből. Így kell ezt csinálni. Na de még nem beszéltem A problémáról. A binge. Ez az, amitől mindig rettegek és tudom, hogy közeleg és ha elér, akkor hirtelen csap le rám. Másra kell gondoljak, szellemileg fel kell készülnöm rá. Már ma is valahogy a hűtő fényesebben csillogott és már lelki szemeim előtt láttam, ahogy habzsolom a mennyei csokoládét. De hamar el ment. Ez csak egy "jelenés" volt, hogy itt járt és készüljek, mert hamarosan jön a végem. Azonban én nem adom könnyen magam. Még semmi sem látszik rajtam, de már annyira követelem az eredményt!! Türelemmel kell lennem... Még két hét és ráállhatok a mérlegre, addig nem.
Egyébként felkészültem minden eshetőségre. Elmentettem egy tucat pro-ana weblapot és blogot, thinspo képeket és videókat, akárhányszor meginogna valami bennem, tudom, hol találom őket. És még a szekrényem legesleghátuljába felragasztok a nap folyamán egy képet, egy régi képet, amin én vagyok 45 kilósan, még két éve Mallorcán. Kell a motiváció.
Ja azt még sosem írtam le, hogy a suliban is megvan a motiváció. A matematika tanárom annyira brutálisan el van hízva, hogy szavakba nem tudom önteni borzalmamat. De tényleg. Alig bír menni. Lehet beteg és nem tehet róla, nem kéne ítélkeznem, mert ettől még szeretem, csak szerintem ledobhatna néhány 20 kilót.
A másik pedig, hogy van egy osztálytársam, aki pedig a szöges ellentéte a matektanáromnak. Larissa, előttem ül majdnem minden órán és csont és bőr. Olyan gyönyörű lábai vannak. Imádom nézni. Lehet a többiek azt hiszik leszbikus vagyok. Lol. De hihetetlenül tökéletes alakja van. Olyan, amilyenre mindig is vágytam.
Egyébként ma megírtam a matek vizsgámat. Nagyon egyszerű volt, nem érte meg rajta ennyit görcsölni, de hulla éhesen is jól megírtam ezzel bebizonyítva magamnak, hogy nagyon boldog vagyok az étel nélkül.

És ma böngésztem kicsit és rábukkantam egy csodálatos videóra. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ez az ember elképesztő és imádom. Esküszöm szerelembe estem vele. Ahogyan beszél és gondolkodik és annak ellenére boldog, ahogy kinéz és amilyen rendellenességgel született. Youtubeon fent van az egész DVD-je és nagyon örülök, hogy rábukkantam. Érdemes megnézni.

Egy kis inspiráció a mai napra magamnak is és mindenkinek, aki erre téved.

Dreams vs reality

Holnap matekból vizsgázom és mindent elkövetek annak érdekében, hogy a legkevesebbet kelljen rá készülnöm. Gyűlölöm a matekot. De ha nem lenne hogyan számolgathatnám a kalóriákat? Na ez az.
A suli most nagyon leköt, alig van időm mást csinálni, mint tanulni. Már nagyon fáradt vagyok. Ráadásul tegnap volt edzésem és megint rá kellett jönnöm, hogy rettentően gyenge és puhány vagyok. Nem tudtam ötször felhúzni magam a korláton és ma mégis borzalmas izomlázam van, mozdulni is alig bírok.
Anya tegnap este megkért rá, hogy ma főzzek valamit magamnak ebédre, mert ő kifogyott az ötletekből, hogy mi az, amit én egyáltalán még megeszek. Tudjátok mit "főztem"? Szerintem ne akarjátok. Valami undorító főtt tarhonyát dobtam be a serpenyőbe és rávertem három tojást és csináltam hozzá salátát. Alig ettem valamit belőle, szinte csak egy-egy tarhonyát kaptam be, de utána olyan hányingerem volt. Így utólag visszagondolva ki kellett volna hánynom az egészet. De megígértem magamnak, hogy többet nincsen hányás...

Most valamiféle új taktikát kell kiagyaljak, mivel a régim kezd dugába dőlni. Semmi eredménye ennek az életmódnak. Mozgok, de nem sokat, eszem, de nem sokat és semmi változás. Már a gabonapelyhemet reggel 1:3 arányban vizezem, alig ebédelek és vacsorára is tejbe és vízbe áztatott (inkább csak vízbe)  gabonapelyhet eszem hat óra  előtt. Heti kétszer van edzésem, minden nap gyalogolok az iskolába és minden nap felülésezem, has présezem, futok és erősítek. Nem mellesleg az anyagcserém is a legeslegnagyobb renden van. Mégis mit csinálok rosszul? Egyszerűen még mindig akkora nagy hordó hasam van, hogy egy terhes nőnek kisebb a hasa, mint nekem. A combjaimról és a karomról pedig már had ne is írjak. Annyira kilátástalannak érzek mindent. Egy kudarc vagyok. Nincsen önkontrollom és nem tudom kézben tartani az életemet.
Tegnap bejelentette az osztályfőnök, hogy a végzős évet megkoronázzuk egy Bodensee-i strandolással év végén. Strandolás= bikini= majdnem meztelenség= dagadt test= szégyen 
Kész pánikrohamom volt, mikor megtudtam. Június. Június. Június. Június. Túl hamar itt lesz én pedig még mindig ugyan úgy fogok kinézni, mint most. Pláne ha ebben a léptekben haladok, amiben most. Alig várom a nyilvános megaláztatást. Na és az sem utolsó, hogy drága barátnőim és osztálytársaim karcsúk és sportosak és csinosak és szépek és tökéletesek. És én? I'm a fucking potato.
Egyszerűen csak jól akarok kinézni. Ilyen lábakért komolyan ölni tudnék.

És ilyen hasat szeretnék so badly.

És ilyen összhatásra vágyom.

És most jön az a rész, hogy felébredek és szembesülök a valósággal, mert soha de soha nem fogom elérni a célomat, akármennyire is szeretném. 

Hello megint!

Most kivételesen nagyon jó kedvem van, de csak mert holnap hétfő és megint lehet tanulni, korán kelni és szenvedni. Bocsánat ma nagyon cinikus hangulatban vagyok... Nem, igazából ma voltam kint fényképezni. Ez mindig felvidít és életkedvet ad. Imádom csinálni, nélküle már régen nem lennék. Most megint kicsit jobban érzem magam, összeszedtem magam lelkileg, a Valentin- nap és a forever alone hangulat nem éppen könnyített a pánikrohamomon. Na de mindegy is, most éppen büszke vagyok magamra, ugyanis tegnap sütöttem a kedvenc sütimet vagy tortámat, nevezze mindenki úgy, ahogy akarja. Szóval életem első sütése, bénáztam az elején, de anya segített. Nos Apfelmus tortát csináltunk, ami alul sima tészta, utána jön egy vékonyra vágott alma réteg és rá jön az alma turmix fahéjjal és vanília pudinggal, ezt még megspékeljük tészta darabkákkal a tetején, amitől ropogósra sikerül. Jaj most összefutott a nyál a számban.

Szóval a fent lévő kép valami hasonlóan néz ki, mint az én süteményem, amiből nem ettem egy falatot sem!

Igen, kibírtam. Ebédre csak egy kis szeletke natúr csirkemellet és párolt zöldséget ettem, éhes voltam még, mikor a családom többi tagja nekiállt falatozni a sütikémet, de végignéztem és kibírtam! Olyan keménynek és sérthetetlennek érzem magam, mint még soha. Aztán délután elmentünk sétálgatni egy kicsit, közben fotózgattam és utána pedig olyan hat óra körül vacsiztunk, nem ettem sokat, csak egy fél szeletke magvas zsömlét sajttal. Utánanéztem a kalóriatáblázatban és tényleg minimális. Na de most jön a feketeleves. Leültünk skypeolni a mamámékkal és öcsém szobájában volt valami cukorbevonásos mandula. Nem számoltam, mennyit ettem belőle, de megettem. Most csinálhatok megint 50 felülést, mire lemegy vagy bekaphatok egy hashajtót. 

A nagy siker ellenére ma ebédnél úgy éreztem elsírom magam. Mikor néztem, hogy a szüleim és az öcsém milyen jó ízűen eszi már a második vagy harmadik szelet sütit sikítva elrohantam volna, hogy én miért nem ehetek?! Miért kell így élnem az életemet, hogy nem ehetek azt, ami jól esik és annyit, amennyit a kedvem tartja. Elborzaszt a gondolat, hogy így kell leélnem a hátralévő életemet. Diétákkal, mértéktartással, kimerítő tornákkal és gyakorlatokkal... Sosem élhetek majd teljes életet, mert mindig ott lesz a kövérségem, ami minden egyes étkezésnél és minden egyes reggel pirosan villódzani fog, hogy "Figyelj rám, én itt vagyok, ne feledkezz meg rólam!"  Ez olyan, mint egy fogyatékosság. Nem tehetsz róla, ilyennek születtél, de ellene sem tehetsz, mert ha koplalsz akkor is ugyanúgy fogsz kinézni, mint előtte. A bingékről meg inkább már had ne is beszéljek... Beletörődtem a sorsomba, de azért még dolgozom azon, hogy tűrhetőbben nézzek ki. Szóval ez az én világom és gondolom van rengeteg sorstársam, azt javaslom mindenkinek, hogy SOHA, de SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT ne gondoljon arra, hogy nem elég szép és nem elég sovány. Fogadjuk el magunkat úgy, ahogy vagyunk, mert mindenki gyönyörű, csak más módon. Én ezt már a kétségbeesésem csúcspontjáról mondom Nektek, akik most olvastok, mert én már nem tudok kijönni innen és őszintén szólva nem is szeretnék, de azok, akiknek még van más út, kapcsoljanak menekülőre. 

És zárásként egy kép, ami tökéletesen visszaadja azt, amit én minden nap fürdésnél és reggel öltözködésnél látok. Borzalmas, igaz? Tudom...

Valentines day and other shits

Hát megint itt vagyok. Megpróbáltam elfelejteni, hogy nekem ilyen blogom is van, de csak megint visszatértem.
A legutolsó bejegyzés óta 2 kerek hónap telt el, karácsony, szülinap, félévi. A karácsonyom tragédiába torkollott, ami az étkezést illeti. Szenteste felzabáltam az asztal majdnem teljes tartalmát és a következő napokban is hasonlóként cselekedtem. Aztán a nagy kudarc láttán mindent magasról leszartam és elhitettem magammal, hogy szép vagyok én így is. Na de melyik dimenzióban? A bálnák földjén? Idézem barátnőmet;  "Ha valaki dagad azért azért dagadt, mert valakinek ez jön be vagy esetleg képtelen lefogyni és elhiteti magával hogy neki ez tetszik."
De miért fecsegek megint az evésről, mikor súlyosabb problémáim is vannak ezen kívül jelenleg?!
Úgy érzem visszaesem. Megint merülök, süllyedek és már nem látok kapaszkodót. Egyre rosszabb. Azt hittem túl vagyok rajta, azt hittem lezártam, de megint itt van és megint visszaránt. Nem tudok küzdeni.
Megint csak fogyókúrával kezdődik... Mindig azzal kezdődik és szépen lassan átcsap megint öncsonkítós depresszióba. Nem akarom nem akarom nem akarom nem akarom nem akarom.

Aki nem volt benne, nem tudja, miről beszélek, nem tudja, mit éltem át, nem tudja, mit művel az ember, amikor valami hang folyton mondja a magáét a fejedben. Borzalmas. Azt hittem örökre elhallgattak, de megint ugyanott vagyok, ahol hónapokkal ezelőtt. Pedig január 30-kán ünnepeltem, hogy 1 hónapja nem vágtam. Hát most megint várhatok 1 hónapot az ünneplésre. Ennyit rólam és az "erős vagyok" mottómról. Szánalmas lettem.
És most ebben a pillanatban hol vagyok? Ott ahol sosem akartam lenni. Megint számolgatom a hülye kalóriákat, hazudok a szüleimnek arról, hogy miért nem eszem, hazudok, hogy hova megyek estenként és hogy miért húzok bővebb ruhákat és kinyúlt, hosszú ujjú pulcsikat. Gratulálhat nekem valaki, ezt megint jól összehoztam. És az a tudat, hogy ma Valentin- nap van... Nem sokat segít a helyzeten. Egyedül vagyok, még egy rendes barátom sem volt, senki nem akar tőlem semmit. Egyedül fogok meghalni 2 macskával és egy kutyával. Ja talán örökbe fogadok. Reménytelen az életem.
Most biztosan mindenki elítél, hogy nem vagyok képes irányítani az életemet, de ez teljesen jogos. Kicsúszott a kezeim közül a kormányzás. Ennyi volt. Nem tudom, mit kezdek magammal. Megint mindent elcsesztem.