Nem is tudom, hogy mondjam. Ezen fogok depressziózni amíg élek. Február 22-én Emily örökre elbukott. Ebédeltem, desszertet is ettem és 3 palacsintát is. Kihagyhattam volna! Senkit nem érdekelt volna! Miért tettem meg?! Hányok magamtól.
Már rossz volt éhezni, de ha nm korog a gyomrom hiányérzetem van. Tiszta rossz ez így. Nos anyuék holnap nem lesznek itthon, akkor ledolgozok mindent. Ma este is dolgozom az ügyön, de kétlem, hogy ma akármire is képes vagyok. A korcsolyából sem lett semmi... Pedig beleéltem magam. Na mindegy, ez az én formám.
Ma pont azon beszélgettünk anyuval, mik tesznek boldoggá az életben. Anya azt mondta, hogy a család és a szeretet. Én azt, hogy a kaja. Kinevetett. Pedig nem vicces.
Szarakodik a laptopom. Nem vág témába, ez ilyen radnom hülyeség, de le kellett írnom, mert nagyon idegesít. Ha gépelek és közben zenét hallgatok, be-bevillannak néha ilyen diszkó effektek. Bosszantó.
Nincsen kedvem oldalakat írni, csalódott vagyok és elkeseredett, inkább megnézek még egy rakat thinspot és dolgozom a sikeren, miközben a jövő heti fastomról ábrándozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése