2013. július 21., vasárnap

Végre kezemben a hatalom

Ma alig ettem valamit dinnyén és egy eper- shake-en kívül! Annyira büszke vagyok magamra! És anélkül hoztam ezt össze, hogy akármit tervezgettem volna előtte. Egyszerűen csak így jött és olyan jó érzés hulla éhesnek lenni. Már annyira hiányzott ez az érzés és végre érzem, hogy megint én irányítok.
Őszintén ma nem volt időm semmire, illetve reggel kilenckor már mentünk le a strandra és kettőig ott voltunk, nem reggeliztem mást, csak egy negyed szelet barna kenyérrel és egy kis philadelphia sajttal. Ez kb 100 kalória volt, a strandon majdnem megtörtem, mikor barátnőim jóízűen ették a sült krumplijukat, de NEM. Sikerült. És legközelebb meg csak fél hétkor ittam egy eper shake-et, ami nem lehetett több 100 kalóriánál. Sőt, szerintem nem is volt annyi. Azonkívül ma úsztam, rohangáltam és sétáltam egy csomót. Annyira büszke vagyok magamra, hogy szárnyalok jelenleg. Megragadom a pillanatot és motivációnak tökéletesen megfelel. Holnap sem lesz másképp a napom, mivel már kora reggel elmegyek és ilyen focimeccs lesz lent, a csarnokba és nem fogunk csinálni semmit egész délelőtt csak nézzük a fiúkat és szurkolunk. És 'véletlenül' nem viszek magammal kaját csak egy almát meg dinnyét és pont annyi pénzt, amivel bejutok a strandra és kész. Akkor nem esek kísértésbe sem, ha egész nap strandon leszek és csak hatkor jövök haza. Amúgy is, valószínűleg megyek ki este barátnőmmel és a legjobb barátjával városba, mondhatom anyunak, hogy valakinél grillezünk. Annyira jó, hogy soha nem vagyok otthon és nem esek kísértésbe! Ez hiányzott nekem és végre megkapom, olyan mennyei érzés! Szerdán méreckedek amúgy, remélem sikerült másfél kilót ledobni. Ja 50- el fog kezdődni akkor olyan boldog leszek, hogy 35 fokban elmegyek futni! :-)
A tervem a nyárra, ami szerdán kezdődik hivatalosan;
 - 6 hét alatt -7-8 kiló, ha megy akkor még több
 - sok-sok mozgás, hogy a hasam és a fenekem szép feszes legyen
 - pihenés a köbön
 - új darabokat kell tanulnom zongorán és a bandát sem hanyagolhatom el!
 - mindig napon lenni és strandon henyélni, hogy lebarnuljak végre, le az albínó színemmel!
 - sütni, sütni és sütni, nem érdekel, hogy nem ehetem meg, de gyakorolnom kell! :-)



Azonkívül díjat kaptam ismét!! :-) Annyira örülök, hogy vannak, akik olvasnak és velem szenvednek, hogy hihetetlen! Tudom, hogy általában csak hisztizek és feleslegesen rinyálok, de jó érzés, hogy valaki mégis olvas.
Mivel már megkaptam ezt a díjat, így csak gyorsan a kérdésekre válaszolnék. (megjegyzem: imádom a kérdéseket, nagyon kreatívak!)

Köszönöm a díjat *-nak! :-)


Ha tehetnéd változtatnál valamit a múltban? Mit?

Soha nem kezdenék el fogyókúrázni és határtalanul zabálni.

Szerinted hogyan lehetne jobbá tenni a világot?


Ha nem lenne több háború és mindenki meg tudna bocsátani a másiknak. Ja és ingyen adnák a csokit és a sütiket a boltban.

Mit gondolsz az idős néni kontra diák harcokról a buszon?


Én ilyenről még életemben nem hallottam, de imádom ezt a kérdést.:D

Mi az az egy szó, ami legjobban jellemez téged?

Freak.

Félsz valamitől? Miért?

Attól, hogy kiderül a legnagyobb titkom és ki fognak csúfolni/nevetni és hogy a legjobb barátnőim csalódnak bennem, mert nem mondtam el nekik.

Családon belüli erőszakról mi a véleményed? Milyen büntetést kéne kapnia az elkövetőnek?

Ha a nő nem veszi észre megismerkedésükkor, hogy a férje egy vadállat, akkor nem lehet mit csinálni. Én nem állnék össze olyannal, aki egy ujjal is hozzám merne érni agresszívan. De egyértelműen börtönre ítélném az illetőt, aki ilyeneket tesz.



Ha majd egyszer meghalsz, milyen feliratot szeretnél a sírköveden látni?

Ezen még sohasem gondolkoztam, nem is szeretnék sírt, az egyetlen kívánságom, hogy a hamvaimat szórják el egy bizonyos helyen, amit nem fogok megnevezni. :-)


Kedvenc idézeted?

'Never regret anything.'


Van olyan film/sorozat szereplő, akinek a bőrébe szívesen belebújnál? Miért?


Igen, Kaya Scodelario, mert olyan tökéletesen néz ki és annyira tehetséges, hogy egyszerűen briliáns, amit művel. Egyszerűen imádom, tisztelem és csodálom.



Melyik dal emlékeztet a legjobb barátodra/barátnődre?

Vicces vagy nem, Eric Saade ft DEV- Hotter than fire.. vicces emlékek és Aranka szeretlek vagy mi annak a retardált számnak a címe. :D

Nagyon szépen köszönöm a díjat még egyszer *-nak! :-)




1 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy boldog vagy <33333333

    Csak azért na, ennél többet kéne enni, nehogy bajod legyen! <3

    VálaszTörlés