2013. október 4., péntek

Helló világ!

Mivel már nem írtam két hónapja, ezért már ideje lenne idefirkantanom pár sort, már csak azért is, nehogy azt higgye valaki, hogy meghaltam. Mert még élek! Nagyon is. Még sosem éreztem ennyire, hogy élek. 
Kicsit elzüllöttem az utóbbi időben, de nem érdekel, ha így jobban érzem magam. Általában utálom az ilyen szövegeket, mint a hashtag yolo, de valahogy most tényleg ezt vallom.
Nem érdekel semmi, már nem számolom a hülye kalóriákat, a falatokat, nem nézem, miből mennyit, nem írom fel a napi tervet stb. Jobban érzem magam tőle, de tény, hogy híztam. Megint 60 kilót nyomok, pedig augusztusban még 56 kiló voltam. Akkor nem értékeltem, még lejjebb akartam nyomni azt a számot, most meg mindent megadnék, hogy megint annyi lehessek.
Egyébként azóta megfordult velem a világ. Semmi nem jött össze a tervekből, amiket nyár elején szőttem. Alexet épp hogy sikerült  kivernem a fejemből hat hétre, elmentem a suliba 10-én, csodás volt, 'végre' láttam a nyomott osztályomat, a kedvem elment tőlük már az első nap. A lényeg, hogy kedden délután mire hazamentem a suliból írt, hogy próba délután, nem válaszoltam, nem is mentem el, aztán valahogy este elkezdtünk írni, az után minden áldott nap fél 1-ig írtunk, reggel alig tudtam mindig felkelni. Már kétszer voltunk 'randin' és nagyon édes velem. (volt) Aztán mikor már minden tökéletes lett volna megérkezett Laura és belerondított. Azóta kicsit tartjuk a távolságot, mert én nem tudom kiverni a fejemből, hogy neki csak egy 'csettintés' elég és visszamegy Laurához. Nagyon rosszul esett. Ez pont hétfőn történt. Akkor eléggé összetörtem, de már megint rendben vagyok. Már az sem érdekel, hogy két napja semmi hír felőle. 
Mivel most nálunk hosszú hétvége van, így szerda este minden nap buli van, minden este későn érek haza és nem érdekel senkit.
Egyébként őszi szünetben egyedül maradhatok itthon, amíg anyuék Magyarországra mennek, aminek naaaaaaaaaagyon örültem. Halloween, éjjel, üres lakás, házibuli és minden ami, ahhoz kell. Alig várom már. Jobban várom, mint valaha a karácsonyt vártam.


ui: a blog designt azonnal cserélem, mert elég lehangoló, hogy még mindig tiszta tavasz-feeling uralkodik itt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése